Sajnos igen sok idő telt el azóta, hogy utoljára alkalmam nyílt volna blogolni. Ettől függetlenül - bár vadászatra sem nagyon jutott idő - rendkívüli élményekben volt részem. Konkrét "zsákmányról" most sem tudok beszámolni, mégis csodálatos vadászélményekben volt részem. Kárpátalján vadásztam! Persze ez a kijelentés költői túlzás, hiszen valójában egy nyúl- és fácánvadászaton vettem részt hajtóként, mégis ez a lehetőség számomra rendkívül sokat jelentett. Egyfelől ez volt az első alkalom, hogy külföldi vadászat részese lehettem, másfelől csodálatos helyeken jártunk a helyi vadászokkal. Sajnos olyan fényképezőgépet nem tudtam magammal vinni, amely a táj valódi szépségeit vissza tudná adni, de a vadászokat, akik vendégül láttak, meg tudtam örökíteni.

Kárpátalján vadászni egyébiránt nem túl egyszerű feladat. Ahhoz, hogy valaki fegyvert foghasson a kezébe odakint, szüksége van egy meghívólevélre a helyi vadásztársaságtól, továbbá egy állami engedélyre, amelyet a Belügyminisztériumtól, Kijevből kell igényelni a meghívólevél birtokában. Leírni sem egyszerű, nemhogy végigcsinálni... A saját fegyverünk kiviteléről pedig még nem is beszéltünk - azt talán jobb meg sem próbálni... De reméljük fog majd alakulni, változni a helyzet, és idővel - talán - még kárpáti szarvasbikát is hallhatunk majd bőgni északkeleti szomszédainknál.

Waidmannsheil!

A többes szám nem véletlen. Vadászként első alkalommal volt szerencsém részt venni fácánhajtáson. Nem csak nekem volt ez az első társasvadászatom, hanem közel 15 vadásztársamnak egyaránt. Röviden szólva sok érdekes tapasztalattal bővíthettem tudásomat. Mindenekelőtt arra vonatkozóan vonhattam le életre szóló következtetést, hogy a vadászvizsga sikeres teljesítése még korántsem tesz alkalmassá valakit arra, hogy vadásszá váljon, de még arra sem, hogy a biztonságos fegyverkezelés szabályait éles helyzetben alkalmazza. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznék, Bársony Istvánt hívom segítségül, aki - a jelek szerint - szintén találkozott hasonló jelenséggel. A következőket írta: „..nagy baja a vadászatnak, hogy boldog-boldogtalan rászabadulhat, olyan is, akinek semmi rátermettsége sincsen, sőt olyan is, aki egyenesen antitalentuma még a lövésbeli jártasságnak is, amivel kész veszedelmévé válhatik nemcsak a vele együtt vadászóknak, hanem a vadászterületen a puskája elé kerülő bárkinek. Míg minden más sportágban feltétlenül kell előkészültség, hogy valaki foglalkozni merjen vele: a vadászat ki van szolgáltatva a legdilettánsabb kezdődnek is, amiben nem a kezdet nehézségei okozzák az igazi bajt, hanem az, hogy aki ma vett a kezébe puskát először életében, az is olyan merészen bánik vele, mintha tizenhárom próbás vadász volna, s ezt a legtermészetesebbnek találja.” (Kékesi László: A magyar vadász kézikönyve, Előszó, Budapest, Athenaeum, 1925).

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy kedves vadászbarátaink mikor fognak ismét olyan szívességet tenni nekünk, hogy hajtást szerveznek ennek a “gyülekezetnek”.
De félre a szomorú dolgokkal! Fácánvadász lettem! Kettőt is sikerült elejtenem, illetve egy harmadik összelövés eredményeként esett (bár előttem kelt és jobbra vette az irányt, a tőlem balra haladó spori is rálőtt, így inkább nem számítom a magaménak - a “kolléga” is fejen találta szegény szárnyast, bár valószínűleg a hátsó fertályán keresztül...)
Summa summarum, hetedmagammal fácánvadásszá avattak. Számomra a vadászhagyományok tisztelete és ápolása kulcsfontosságú kérdés. Ez még az egyetemen ragadt rám, ahol a selmeci diákhagyományok őrzésének a mai napig kiemelt figyelmet szentelnek.
Vivat Phasianus!

Nos, ilyenem nincsen - sajnos. Mégis boldog vagyok, mert életemben először hallhattam "élő egyenes adásban" szarvasbőgést. Sőt, ha nem tévedek, akkor bikák küzdelmét is hallani lehetett: agancsok egymásnak csapódását. Fantasztikus élmény volt. Ilyet eddig csak filmen láthattam. Sajnos az "adás" csak rádión szólt, mert a bikákat nem láthattuk Egy áthatolhatatlan, sűrű nádasban tartózkodtak a szarvasok, és feltehetően a meleg idő miatt nem vagy csak nagyon ritkán mozdultak ki onnan. Így látni semmit sem lehetett belőlük, de a koncert kárpótolt a korán kelésért, illetve kelésekért és későn fekvésekért, mert több alkalommal is próbálkoztam, eredménytelenül. Persze réce-húzás az volt, nem is akármilyen! Ezrével húztak felettünk a szárnyasok - bezzeg, ha kacsázni mentünk volna...

Ez az első szeptember, hogy a vadászathoz szükséges mindennemű eszközzel (vadászjegy, fegyver stb.) rendelkezem, így már augusztusban elhatároztam, hogy megkísérlem a gímszarvas-vadászatot. Ennek megfelelően már szeptember 1-jén teljes menetfelszerelésben készen álltam. Még nyakkendőt is kötöttem az igazi idénykezdet, no meg persze az agancsárok tiszteletére! Sajnos eddig nem jártam sikerrel, és ahogy az időjárás állását elnézem, nem is nagyon fogok már. Ismerőseim sorra panaszkodnak, hogy túl meleg volt az idén, nagyon rövid ideig tartott a bőgés. Sajnos úgy tűnik, hogy első bikámat nem a 2012. évi szarvasbőgésben fogom elejteni, de sebaj. Nem kell elsietni a dolgot. Egyelőre beérem a hűvös, hajnali levegő illatával. Zeit lassen, tartja a német vadászmondás. Türelem, mindennek eljön az ideje. Addig pedig ott a természet ezer más csodája, csak észre kell őket venni.

Waidmannsheil

Szeretettel köszöntök mindenkit! E sorok írója “ifjúvadásznak” minősülne, de - legnagyobb bánatára - nem az. Legalábbis ami a korát illeti. Vadászati tapasztalat szerint azonban nemhogy ifjúnak, de leginkább újszülöttnek számít. Mégis, mi sarkallhat valakit arra, hogy zöldfülűként vadászatról blogoljon? Alapvetően két dolog. Az egyik, hogy megpróbálja igazolni, a vadászat nem csak a kiváltságosok, az úgynevezett “úri közönség” sportja. A másik, hogy a nem vadászó olvasók számára is megpróbálja igazolni az alábbiakat:
- A vadászat sok szempontból hasznos, aktív szerepet játszik a természet és a környezet fenntartható fejlődésében.
- Kétségkívül ősi ösztönökből táplálkozik, történelmi hagyományaink és európai kultúránk szerves része.
- Etikai szempontból sajátos, mégis - az élet sok más területével összehasonlítva - rendkívül részletesen szabályozott tevékenység.
- Biztonságos és egészséges időtöltés.
- A magyar vadászati irodalom páratlan a világon.

Kérem, Kedves Olvasó, nézze el nekem, ha stílusom nem felel meg az esetleges elvárásainak. Különösen akkor fordulhat ez elő, ha Önnek már volt alkalma Bársony István, Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond vagy éppen Fekete István (hogy csak a legnagyobbakat említsem) írásaival találkozni. Soha nem venném a bátorságot, hogy megpróbáljak vadászati irodalmunk nagyjainak nyomdokaiba lépni. Az ember azonban gyarló, és sokszor észrevétlenül téved olyan vizekre, amelyekkel nem képes megbirkózni. Ígérem, odafigyelek majd.

Nem vadásznaplót szeretnék közreadni, de a műfaj lehatárolása nehéz lesz. Talán cikkek születnek majd, de leginkább blognak lehet tekinteni azt, amit itt “papírra vetek”. Legyen vadászblog. Aztán majd kialakul valami - remélem.

Szeptemberi üzenetünk:
“Nincs szebb erdő az ezüsttörzsű, szeptemberi bükkösnél és nincs szebb vad a benne orgonázó magyar szarvasbikánál!” - Széchenyi Zsigmond

Waidmannsheil