A többes szám nem véletlen. Vadászként első alkalommal volt szerencsém részt venni fácánhajtáson. Nem csak nekem volt ez az első társasvadászatom, hanem közel 15 vadásztársamnak egyaránt. Röviden szólva sok érdekes tapasztalattal bővíthettem tudásomat. Mindenekelőtt arra vonatkozóan vonhattam le életre szóló következtetést, hogy a vadászvizsga sikeres teljesítése még korántsem tesz alkalmassá valakit arra, hogy vadásszá váljon, de még arra sem, hogy a biztonságos fegyverkezelés szabályait éles helyzetben alkalmazza. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznék, Bársony Istvánt hívom segítségül, aki - a jelek szerint - szintén találkozott hasonló jelenséggel. A következőket írta: „..nagy baja a vadászatnak, hogy boldog-boldogtalan rászabadulhat, olyan is, akinek semmi rátermettsége sincsen, sőt olyan is, aki egyenesen antitalentuma még a lövésbeli jártasságnak is, amivel kész veszedelmévé válhatik nemcsak a vele együtt vadászóknak, hanem a vadászterületen a puskája elé kerülő bárkinek. Míg minden más sportágban feltétlenül kell előkészültség, hogy valaki foglalkozni merjen vele: a vadászat ki van szolgáltatva a legdilettánsabb kezdődnek is, amiben nem a kezdet nehézségei okozzák az igazi bajt, hanem az, hogy aki ma vett a kezébe puskát először életében, az is olyan merészen bánik vele, mintha tizenhárom próbás vadász volna, s ezt a legtermészetesebbnek találja.” (Kékesi László: A magyar vadász kézikönyve, Előszó, Budapest, Athenaeum, 1925).

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy kedves vadászbarátaink mikor fognak ismét olyan szívességet tenni nekünk, hogy hajtást szerveznek ennek a “gyülekezetnek”.
De félre a szomorú dolgokkal! Fácánvadász lettem! Kettőt is sikerült elejtenem, illetve egy harmadik összelövés eredményeként esett (bár előttem kelt és jobbra vette az irányt, a tőlem balra haladó spori is rálőtt, így inkább nem számítom a magaménak - a “kolléga” is fejen találta szegény szárnyast, bár valószínűleg a hátsó fertályán keresztül...)
Summa summarum, hetedmagammal fácánvadásszá avattak. Számomra a vadászhagyományok tisztelete és ápolása kulcsfontosságú kérdés. Ez még az egyetemen ragadt rám, ahol a selmeci diákhagyományok őrzésének a mai napig kiemelt figyelmet szentelnek.
Vivat Phasianus!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.